Ábrázoló geometria tárgykövetelmény

Tárgykód: BMETE90AX06 és BMETE94AX01;   Követelmény: 1/2/0/V/3, ill. 1/2/0/F/3
Félév: 2019/20/1;   Nyelv: magyar;
Előadó: Prok István (G0 kurzus);
Gyakorlatok: G1

Jelenléti követelmények. A félév során a tárgy előadásai és gyakorlatai hetente összevonva lesznek megtartva. Az alkalmakon a korábban tárgyalt alapvető ismeretekből felkészülten, az óra anyagát követve kell részt venni. A jelenlétet minden alkalommal ellenőrizzük. A tárgy teljesítésének szükséges feltétele legalább 10 teljes alkalmon való részvétel.

Félévközi számonkérések: 10 db egyenként 5 pontos rajzfeladat, amelyeket házi feladatként kell megoldani. Kiadásukra a 2. héttől kerül sor, a megoldást pedig a kiadást követő alkalmon kell beadni. A rajzok elfogadhatóságának (a legalább 1 pont elérésének) szükséges feltétele az elvileg hibátlan szerkesztés, és az igényes, pontos kivitelezés. A sikertelen (0 pontos) rajzokat pótolni kell. A pótlás határideje az R0 – R5 rajzok esetében a 10. alkalom, az R6 – R9 rajzok esetében pedig a pótlási időszak vége. A 10 rajzból legalább 8-at kell teljesíteni elérve velük legalább 20 pontot. A félévközi munkát a félévközi pontszám jellemzi, amelynek értéke legalább 8 elfogadott rajz esetén a rajzokra kapott pontok összege, egyébként pedig 0.

Az utolsó alkalommal kerül sor egy 135 perces, 50 pontos, 3 szerkesztési feladatot tartalmazó félévzáró dolgozatra. Az egyes feladatokra csak akkor kapható pont, ha a megoldásban lényeges előrelépés történik. A dolgozat teljesítéséhez legalább 20 pont elérése szükséges. Pótlására, ill. javítására a pótlási időszakban és a vizsgaidőszak első hetében lesz egy-egy lehetőség, amelyeken a részvétel nincs korlátozva (de ezekre jelentkezni kell).

Az tárgy teljesítésének feltétele – a fentebb részletezett jelenléti követelmények teljesítésén túl –, hogy mind a félévközi pontszám, mind pedig a félévzáró dolgozat (legkésőbb a pótlások után) elérje a 20 pontot. Ekkor az érdemjegy a két pontszám összege alapján:

40 ponttól elégséges (2)
55 ponttól közepes (3)
70 ponttól (4)
85 ponttól jeles (5)

Jegyzetek:
Vermes Imre: Geometria útmutató és példatár (410661)
Strommer Gyula: Geometria (44518).
Bancsik Zs. -- Juhász I. -- Lajos S.: Ábrázoló geometria szemléletesen (e. jegyzet)
Bölcskei A. – Katona J.: Ábrázoló geometria példákon keresztül
Prok I. – Szilágyi B.: Ábrázoló geometria elektronikus jegyzet

Konzultációk: szorgalmi időszakban az előadóval egyeztetve, illetve a félévzáró dolgozat valamint annak pótlásai előtt.